SlipKnoT FanPage
Menü
 
Oldalak
 
Interjúk
Interjúk : James Root

James Root

HeavyMetal.hu  2004.08.28. 21:31

2004(HUN)

Jim Root gitárossal eredetileg összesen tíz percet beszélhettem volna. A melák testalkatú, kétméteres megtermett fazon leginkább egy norvég hegyi trollra emlékeztetően helyezkedett el a széken. Ahhoz képest, hogy jó ideje turnéznak már, kifejezetten kipihentnek tűnt és feltűnően humoros volt, mint ahogy a Slipknot tagok többsége. Ennek ellenére rendkívül józanul válaszolt, és meg se kottyant neki a majd háromnegyed órás interjú. Előre is bocsánatot kérek a hölgyektől, ugyanis Jim elkerekedett szemekkel bámulta a magyar tájat, amelynek, mint tudjuk, Petőfi Alföldjéhez vajmi kevés köze van.


- Végre itt vagytok és játszotok ma este Magyarországon. Milyen érzés olyan országban játszani, ahol még bő 10 éve még más rendszer volt, hogy tetszik a hely?
- Egészen bámulatos. Volt egy elképzelésem arról, hogyan néz ki Budapest és Magyarország, de az, amit itt látok teljesen más, mint amit elképzeltem. Azt hittem, hogy óriási szegénységet és lepusztult épületeket látok mindenfelé, ezzel szemben gyönyörű a táj és csupa szép embert látok, amerre nézek.
(ekkor Jim először tett erőteljes fordulatot a pincérlány után)

- Különösen ami a lányokat illeti.
- Biztos vagyok benne, hogy elkövetkezendő életemet Magyarországon fogom tölteni.

- Tegnap este játszottatok az Aerodrome fesztiválon Ausztriában. Számolj be róla légy szíves!
- Pazar volt, igazán jó közönséggel, egyértelműen tetszett, jó volt.

- Most néhány kérdés erejéig faggatnálak a Stone Sour projektről, amiben szintén játszol. Nagyon tetszik az első anyag, mert olyan hatása van, mintha csak leugrottatok volna a garázsba muzsikálni egyet.
- És pontosan így is történt!

- Mi várható a Stone Sourtól? Nem igazán aktív most a csapat.
- Mostanában csak számokat írogatunk a következő lemezre, amúgy semmi különös nem történt velünk. Kb. 20-30 dalunk van már, de a két banda között ügyesen kell egyensúlyozni. Ezt még nem próbáltuk, tehát kicsit óvatosak vagyunk, főleg most, hogy a Slipknot újra felpörgött, majd meglátjuk hogyan tovább. De ez így jó, mert a második albumtól mindenképp többet várok, mint az elsőtől, ami úgy jó ahogy van, de remélem tudunk ennél jobbat is készíteni. Remélhetőleg lesz idő rendesen megírni és felvenni a témákat és nem leszünk szorítva a Slipknot tervei miatt.

- Ugye a felállás továbbra is azonos?
- Persze.

- Jól tudom, hogy régi haverok vagytok mindannyian?
- Igen, Josh, Joel és Shawn, a basszer – ja, ő most a gitártechnikusunk!

- Vagyis egy család vagytok. De térjünk vissza a Slipknotra. Most jelent meg a harmadik lemez, milyen véleményeket kaptatok eddig, mit éreztek ebből?
- A visszajelzések igazán jók. Igazán érdekes, mert a bandánk körül sokáig csak sötét felhők gyülekeztek, amit igazából senki sem látott át. De most ez a köd lassan szertefoszlik és egyre világosabban látszik, merre tartunk. A rajongóink pedig iszonyatosan tetszik az új anyag, sokkal jobban, mint vártuk. Ez a lemez őszintébb Slipknot lemez, rólunk szól és mindenki jobban bele tudta tenni a hatásait.

- Bár még nem hallottam a teljes lemezt, de ami eddig is meglepett tőletek az az akusztikus számok megjelenése. Ez a hatás honnan jött, netán a Stone Sour-ból?
- Ez csak saját magunkból, meg abból hogy mit akartunk kifejezni. Meg biztos az is benne van, hogy Corey és én jobban benne voltunk a dalírásban most, így biztos hoztunk át dolgokat onnan is. Ez csak azt mutatja, hogy ilyenek vagyunk, így szólunk jól.

- Mint ahogy észrevehető, az Iowa után nem akartatok még egy full death jellegű anyagot kihozni.
- Pontosan, ezt el akartuk kerülni. Azt hiszem, az a legnagyobb probléma, amikor egy banda folyamatosan ugyanazt a lemezt adja ki egymás után és sok banda ezt teszi. Tényleg nem akarok elvenni semmit a Linkin Park, P.O.D. vagy Avril Lavigne, stb. bandáktól, de minden egyes számuk ugyanúgy szól és szabályszerű formulák alapján írnak számot. Ez persze tökéletes arra a popra, amit csinálnak, de nem is tudom…

- Metalra semmiképp nem jó…
- Igen, valahogy túl mesterséges az egész, semmi művészi hajlam nincs mögötte.

- Igen, eléggé nagyipari módszer szerint megy ez.
- Nem akarom azt mondani, hogy Avril Lavigne labdába se rúg, de remélem, egyszer majd kimutatja tehetségét és bontogatja szárnyait.

- Az első lemez óta nagyon sikeresek vagytok, szinte rakétaként jelentetek meg. Hogyan tudjátok feldolgozni ezt a sikert, meddig vagytok képesek még bírni ezt a strapát?
- Igen, most nagyon elfoglaltak vagyunk. Ez különösen kritikus pontja a karrierünknek. Igazából most kezdődik csak a munka. Eddig is kidolgoztuk magunkat és nagyon jó munkakapcsolat alakult ki köztünk az Iowa turnéi alatt, de ezzel a harmadik lemezzel – ami egyébként személyes kedvencem, szerintem nagyon jól sikerült – fel kell szántanunk a Földet és nem szabad leállnunk egy kicsit sem. Nagyon sok banda pont ekkor nem kapcsol igazán és ezért húzzák csak a negyedik lemezig.
Nálunk most kezdődik az igazán kemény időszak, már ami a munkát illeti. Az elkövetkezendő három lemez nagyon lényeges és fontos lesz minden szempontból.

- Szóval az igazán kemény idők most jöttek el.
- Minden bizonnyal.

- A Duality videótok is nemrég érkezett Magyarországra. Mit kell tudnunk róla?
- Az a klip elég jól sikerült, Des Moines-ban, Iowában forgattuk ami ugye otthoni terep, egy kisváros Amerika közepén. Sok rajongónk volt ott, azt hiszem jó ötlet volt hogy ennyien jöttek el a forgatásra. (ekkor Jim különösen kiakadt egy újabb félig pláza, félig alter némber láttán) Mindenesetre jó dolog rajongókkal együtt lenni, van ahol elszántabbak a srácok, van ahol nem. Például Angliában rendkívül jó fogadtatása volt, remélem hogy magyar rajongóinknak is tetszeni fog. A videóban részt vevők a rajongóinkat képviselik, akik miatt itt vagyunk és játszunk, végül is ezért csináljuk az egészet. A klipben végig a rajongók vannak előtérben, nekünk csak másodlagos szerep jut. Nem azt mondom, hogy másoknak írjuk a zenét, mások elvárásai szerint játszunk. Mi alapvetően magunknak játszunk, de igazából azért éri meg ezt csinálni, mert látod ahogy a rajongók hogyan éreznek, hogyan fejezik ki magukat arra, amit művelsz.

- Egy barátom szerint ha a káoszt zeneileg le kéne írni, akkor a Slipknot nagyon közel jár a megoldáshoz. Mit gondolsz erről?
- Ez tetszik! (Jim nevetése bejárja az egész folyosót, mintha Al Bundy kacagását hallanánk) Igen, úgy gondolom ez igaz ránk, de ez igen szervezett káosz. Már elég régóta játszunk hangszereken, szóval kezelési probléma igazából nincsen és ezt az új lemez még jobban megmutatja. Az első két korong egyszerűségével szemben itt már agyasabb dolgok felé nyúltunk. (újabb némber egyed, Jim gyermeki arccal bámulja lépteit, mintha ő lenne a rajongó és a leányzó Marilyn Monroe az Oscar-díjátadón) Mióta itt vagyok, már harmadszor estem szerelembe. Együtt érzek veled, barátom, hogy tudsz ennek ellenállni?

- Nézd, én csak az étlapot nézem végig, de már választottam. Ez Magyarország, télen-nyáron.
Szóval az elkövetkezendő időszak lesz igazán fontos a Slipknot szempontjából. Mit gondolsz, mekkora tehetség lapul bennetek ehhez? Mióta Joey a Metallica második dobosa, úgy látszik tehetségben nincs hiány, de hogy tudjátok ezt lemezre önteni?

- Az a véleményem, hogy mind a Slipknot, mind a Stone Sour lemezeken még nem sikerült tökéletesen elcsípni azt a hangulatot, azt az érzést amit élőben adni tudunk – bár a legutolsó Slipknot albummal nagyon közel kerültünk ehhez. Szerintem sokkal jobb élő banda vagyunk, mint amit stúdióban ki tudunk adni magunkból. És persze azt szeretnénk, ha ez minél közelebb kerülne egymáshoz. Azt, hogy amikor a srácok eljönnek koncertre ne csak annyi maradjon meg bennük, hogy igen, eljátszották úgy a számokat, ahogy a lemezen, hanem legyen egy plusz, egy olyan hatás, ami miatt megjegyeznek minket (utólag értékelve a Slipknot koncertjét pontosan ez történt, nagyon jó koncertbanda).

- Ha így gondolod, nem lenne célszerű egy koncertlemezt kiadni? Például DVD-t, nem?
- Dehogynem, pont erről beszéltünk a hangtechnikusunkkal, hogy ProTools-al (audio szerkesztő program, kb. olyan, mint autók között a Rolls-Royce) rögzíteni fogjuk az összes nyári bulit, majd kiválogatjuk a nekünk tetszőeket. Valahogy úgy képzelem el a kiadványt, mint amit a Metallica is készített, tehát az audio CD mellett ott lesz egy DVD is kiegészítésként. Arról is beszéltünk, hogy az eddigi három lemez összes számának koncertverzióját feltesszük albumok szerinti sorrendben három DVD-re, de ez nagyon nagy munkát igényel. Mindig valami meglepő dolgon törjük a fejünket.

- Lehet, hogy nagyon magától értetődő lesz a kérdés, de óhatatlanul felmerül: hogyan bírjátok kilencen a turnét? Hogyan tudjátok elviselni egymást ennyi időn keresztül összezárva?
- Nehezen, ezért is álltunk le még korábban egy időre. Továbbra is nehéz, még egy négy emberes bandának is, de megoldjuk valahogy és elférünk a turnébuszban. Elvégre egy baráti társaság vagyunk, nincs köztünk ellentét. Még akkor sem, ha nem értünk egyet, mert ez nem azt jelenti, hogy gyűlölnénk a másikat csak épp abban a kérdésben eltér a véleményünk, de továbbra is barátok vagyunk, de gondolom ezt vágod.
Egyre jobban megtanulsz kommunikálni másokkal, jobban elviseled őket és erre az új lemez a legjobb bizonyíték., ez egyfajta terápia volt számunkra.

- Mármint a stúdiózást tekintve…
- Ott különösen.

- Mennyire bonyolult feladat három dobost összeegyeztetni? Néha még egy dobbal is problémák vannak, de hárommal?
- Ó, egyáltalán nem olyan nehéz feladat, mint aminek látszik. Főleg ezen az utolsó lemezen, most már ProTools-al dolgoztunk. Végtelen mennyiségű sávunk volt, az ütős srácoknak pedig volt idejük kipróbálni a különböző ütemeket, mert mindenkinek más ritmus és ütemek jutnak eszébe egy részről. Most leültek és egyenként végignéztünk minden egyes új megoldást, mennyire illeszkedik a részhez, a nótához, nem vesz-e el túl sok helyet. Ha pedig valami nem tetszett, akkor csak kivettük a többi közül. Azzal a felfogással vettünk fel, hogy egészen addig bővítjük a hangzást, amíg azt a dal elviseli, amíg nem zavaró. És ez nagyon jó módszer volt, most már otthon is ezt alkalmazom.
(unzenész olvasók nyomják meg a pagedown-t, a többiek okulására próbálom hűen fordítani a szakmaiba forduló szöveget)
Amikor otthon dolgozom, egyből legyártok egy dobalapot amit vagy 4 perc hosszú loopra állítok, majd egyre feltöltöm, kiegészítem más részekkel. A végén csak kiválasztom a kívánt ütemrészeket és kész is van egy ötlet. És utólag is bele tudsz nyúlni, ez benne a bámulatos, van tered kísérletezni.

- Otthon tehát könnyebben tudsz dolgozni, mint a turnébuszban?
- Mindenképp, most is elhoztam egy kis cuccot, de az eddigi két hónapos turné alatt összesen vagy három dalt írtam, ezzel szemben otthon egy hét alatt jó párat megírok. Akkor csak egy feladatra kell koncentrálnom. Persze szeretnék kis mobil stúdiót, hogy csak be kelljen dugni a gitárt és már kezdhetem is, de ehhez időre, térre és pénzre van szükségünk és egyikből sem állunk valami jól.

- Furcsa ezt hallani tőletek, hiszen azt gondolná az ember, ti egy sikeres banda vagytok, van pénzetek dögivel, mégis szorított költségvetéssel dolgoztok.
- Nagyon is. Főleg hogy kilencen vagyunk. Minden megkeresett pénzt – ami egyébként nem sok – visszaforgatunk a bandába. Nagyon szerény jövedelmünk van, nekem is csak egy átlagos házam van, egyszerű autóval, mindössze pár sportmotorom van még, de ezen kívül semmi. Mindent arra fordítunk, amit csinálunk.

- A My Plague videónál mindenesetre elhagytátok az ütős körítést, csak a dobsáv maradt meg és a vokálokkal is kísérleteztetek.
- (picit dobol az ujjaival az asztalon) Nem is tudom így elsőre, melyik szám az.

- Koncertfelvétele van.
-Már megvan, amelyiket a Resident Evil filmzenére másoltunk ki. Igen, Milla Jovovich megmutatta…

- Ehh, bizony. Mennyire vagytok kísérletező kedvűek a három dobbal, milyen terveitek vannak még ezzel kapcsolatban? Sose volt probléma hogy az ütősök elcsúsznak egymáshoz képest koncerten?
- Az az igazság, hogy a srácok nem kapnak/kaptak még kellő alkalmat arra, hogy megmutassák, mit tudnak. Néhol van saját részük, amit tisztességesen kidolgoznak, de az eddigi lemezeken még nem volt erre igazán lehetőségük. Szerintem azzal lehetne még javítani ezen, ha nem csak az öt dobból álló szerkót használnánk, hanem bevennénk üstdobokat, afrikai dobokat, esetleg tablát – nagyon szeretnék tablás számot írni.

- Na, ez igazán jól hangzik. Ambient témákhoz kiváló lenne
- Pontosan, nagyon benne lennék!
 
(ekkor kifaggatam Jimet, milyen gitárcuccot használ. nem szeretném untatni a kritika olvasóit a technikai részletekkel, akit érdekel írjon mailt és átdobom mp3-ban az ide vágó részt. megfogott Jim lelkesedése. mintha eltűntek volna a folyosóról a nők (pedig nem, sőt), egyszerűen csak folyt belőle a szó, le se lehetett lőni. vagyis fanatikus zenész a srác, szinte egyfolytában erre gondol. remélem, ez megszívlelendő példa kezdő zenészeknek is, mert ez az a belső hajtóerő, ami nélkül felesleges kézbe venni hangszert.)

- Az új korongon feltűnően sok tiszta vokál és énektéma van. Tudatos volt a váltás, vagy csak jött magától?
- Ez csak így jött. Corey is bátrabb most már és a zene is szellősebb, mint az Iowa lemezen, itt meg tudta mutatni hogy ő énekes és tud énekelni, amit már a Stone Sour lemez felvételeinél is tett, de akkor nem volt igazán ép formában, ha érted, mire gondolok.

- Ha nem tévedek, ez az első komolyabb turnétok Európában. Mi a véleményed az európai közönségről az amerikaihoz viszonyítva?
- Fognám az európai rajongókat és úgy ahogy van, áttenném őket Amerikába.

- Komolyan?
- Igen, itt az emberek átérzik a zenét, érezni akarják koncerten is, megmozdulnak rá. Amerikában csak sznobizmus van, az emberek állnak és fikáznak. Nem azt mondom, hogy mindenki, de sokan. Itt pedig a tömeg, főleg a fesztiválok közönségei szenvedélyesek. És egyáltalán az európaiak sokkal szenvedélyesebben állnak hozzá az élethez, lehet ez koncert, vagy focimeccs, vagy vallás, mindenhol ott van az érzés. Amerikában az élet egésze fölött van egy fátyol. Ezt egészen addig nem tapasztaltam, amíg nem utaztam külföldre és annyira örülök, hogy ezt megtehetem. Most meg ha hazatérek, mindenkinek azt mondom hogy szerezzen útlevelet és utazzon, mert el kell hagynia az USÁ-t, egyébként vak és süket marad és semmit nem tud a világról. Mert az USÁ-n kívül van igazán élet, ez az, ami megfog.

- Érdekes ezt hallani, mert ha az USÁ-ról szó esik, egyből beugrik mindenkinek a csomó koncertturné, pl Ozzfest.
- Igen, van ilyen is és az Ozzfest jó buli, de ezt nehéz elmondani. Az Ozzfesten minden banda kemény. Ezzel szemben az európai fesztiválok – Grasspop, Rock in Rio (a portugál), Rock am Ring – zeneileg jóval változatosabbak, drum’n’bass-től kezdve speed metalig és hard rockig minden van. Ennek nagyon örülök, mert ha történetesen egy helyen játszunk a Massive Attack-kel, akkor a koncertünk után átsétálok és megnézem őket. Nem csak agresszió és súlyosság létezik.

- Ha már szóba került a d’n’b, az első lemezen több ilyen és jungle rész is van. Hogyan került be a képbe?
- Nos, ez a DJ-nk, Sid miatt van, teljesen rá van kattanva a jungle zenékre, még rá is tetoválta a karjára a Jungle Fever szavakat.

- És te mennyire vagy oda ezekért a zenékért?
- Nem vagyok benne otthon, csak azt hallgatom meg belőle ami tetszik, pl. Portishead, Aphex Twin, Squarepusher. Ha van még benne egy kis gitár, az jól jön, de ennél mélyebbre nem megyek. Sid mindig ezekkel az őrült kettyegésekkel jön, amit én visszafogok egy picit, tehát kell találnunk egy közös pontot. Amúgy popzenét is hallgatok, Coldplayt, meg Björköt.
(felhívnám a figyelmet: popzene = Björk, csak a mihez tartás végett)

- Na igen, de Björk annyira személyes világgal rendelkezik, teljesen elüt mindenkitől.
- A hangja igazán kiborít néha. Meg hát a dalai, ott van az Army of Me, ami egy igazán súlyos dal, pedig egyetlen hang gitár sincs benne, egyetlen fikarcnyi gitár sem, és mégis súlyos.

- Térjünk vissza a Slipknotra. Van-e nálatok fő dalszerző, vagy együtt írjátok a témákat?
- Kicsit mindkettő. Néhány srác, Joey és Paul demóznak ötleteket, aztán beborítjuk ezeket a nagy közösbe, cincáljuk egy picit, hozunk pár ütemet, ritmust, vagy pedig egyvalaki hoz egy dalt, majd a többiek véleményezik, és beleteszik saját ötleteiket. De persze ez mindig másképp megy, nincsen egyféle út.

- Még két kérdés és készen vagyunk.
- Kettő, három, négy…

- Tényleg csak kettő. Az első: meddig folytatjátok a maszkabált? Meddig lesznek fent a maszkok?
- Számomra ez csak egy színpadi showelem, most sem viselek maszkot, és nekem ennél többet nem is jelent. Van egy-két srác, akik jobban vigyáznak magukra és részben image miatt is csak maszkkal engedik magukat fotózni, de nekem nem jelent ennyit lent. Viszont színpadon nem tudok meglenni nélküle, kicsit vadabb, félelmetesebb benne az ember, valahogy kifejezi magát.

- Végignézve most a közönségen, nagyon sokan nem is sejtik hogy itt járkáltok közöttük maszk nélkül. Rengeteg Slipknot pólós srác áll odakint, és nem is sejtik, hogy közöttük mászkáltok. Ez elég jó lehetőség a népszerűség felmérésére, nem?
- Így van, az egyik legjobb, kicsit kémsztoris.

- Ja, mintha Sherlock Holmes lennétek.
- Igen, igen. De az őszinteség a legjobb fegyver. Ha valaki azt mondja, hogy „én nem szeretem a zenéteket, de a koncertetek jó volt” olykor sokkal többet számít, mintha csak azt hallom, hogy „hú de jó volt”. Európában amúgy is őszintébbek az emberek, Finnországban jött egy srác, aki csak annyit mondott, hogy az új lemezetek nem tetszik. És elkezdett érdekelni, mi nem tetszik neki, megkérdeztem pár dologról, és annyit tanultam az esetből, hogy lehet, hogy most nem tetszik neki, de ez idővel változhat és három-négy év múlva ez lesz a kedvence. Különböző zenék különböző embereknek mást jelentenek.

- Ami minket illet, a magyarok és finnek közötti nyelvrokonság mellett az is igaz, hogy nálunk elég őszinte mindenki, ne lepődj meg!
- Nagyszerű, az az igazság hogy bármerre voltam eddig a világban, a finnek és a magyarok tetszenek eddig a legjobban, nagyon sok szépség van itt. Mielőtt idejöttünk, beszéltem egy lánnyal, aki a Metallicával dolgozik, de ő is azt mondta, hogy az a négy nap, amit itt töltött nálatok, fantasztikus volt. Egyből úgy érezte, hogy hazaérkezett. És milyen nálatok a tél?

- Hát néha tud havazni erősen, de nem mindig. Általában nulla és mínusz tíz között van a hőmérő.
- Kb. mint Iowában. Költözöm!
Ezek után még szó esett a magyar nők elképesztő adottságairól (az interjúból azért kiderül, hogy Jim döntését erősen befolyásolta ez a tényező), illetve a nyár szépségeiről, valamint a világot fenyegető magyar szexuális forradalomról is. Viszont jobbnak láttam berekeszteni az interjút, mert innentől kezdve olyan kemény poénok durrantak, amik erősen csökkentenék női olvasóközönségünk táborát.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2004-06-23
 
Dolgok

Hozzáadás a kedvencekhez!

 

10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak